Csehy Zoltán második kötetének címe a 18. századi magyar költészeti hagyományra utal, ugyanakkor a szerző nevének „beleveszése” a szövegbe a kortárs költészetfilozófiai gondolkodásmódhoz kötődik. A világirodalmi hagyomány, különösen a görög-római antikvitás szövegeinek újraírása, újrakonstruálása a hagyományos verstani formák megélesztéséhez vezet. A szerepjátékokba vesző én helyére a megsokszorozott szöveglét kerül. A kötet legizgalmasabb részei a Catullus-parafrázisok, az intertextuális játékokra épülő „római” elégiák és Lupus aquincumi költő lehetséges szövegeinek költői rekonstrukciói; az antik hagyomány mellett a bizánci kontakion, a maláj pantun ill. a japán haikuköltészet formai és stílusjegyei is bővítik a költő kelléktárát.