Könyv: Valóra vált álmok
Szórakoztató irodalom Romantikus regények
|
|
||||||||||||||||||||||
Melanie Stone, az amerikai főiskolás lány álmai földjére, Görögországba utazik, és magától értetődően beleszeret egy jóképű görög fiúba. Nem sejti azonban, hogy rút csapdába esett, ugyanis egy ikerpár tréfának szánt színjátékot adott elő neki: az egyik megismerkedett vele, magába bolondította, a másik – mégpedig a szó szoros értelmében – levette a lábáról. Igaz, közben az ő szíve is megszólalt… A lány hazatérése után egy ideig folyik a levélváltás, amikor azonban Melanie megírja a szerelmesének, hogy gyermeket vár, válasz többé nem érkezik. Néhány évvel később megtudja, hogy súlyos, talán halálos beteg, ezért Athénba utazik, hogy megkeresse kisfia apját, s a gondjaira bízza őt. Félreértések sorozata és hosszas kalamajka után már-már úgy látszik, hogy a dolgok tisztázódnak és a helyükre kerülnek, az apa boldogan öleli magához a gyereket, Melanie gyógyíttatását is magára vállalja, amikor a másik ikertestvér anyagi-örökösödési okokból meg akarja gyilkoltatni az amerikai kisfiút. A merénylet azonban visszájára fordul, igazi görög tragédia körvonalai bontakoznak ki, ám a végén – talán a régi görög istenek közbenjárására – minden jóra fordul, Melanie ismét gyermeket vár, majd mivel a sorsnak is van humorérzéke, ikerpárt szül. | |||||||||||||||||||||||
Ön most egy antikvár könyvet tekint meg, amelynek szerzője Margaret Moore, címe pedig Valóra vált álmok. A könyv megvásárolható a Holló és Társa Antikvárium üzleteiben. Kattintson ide, ha meg kívánja tekinteni az összes könyvet, amelynek írója Margaret Moore. Kattintson ide, ha az összes könyvet meg kívánja tekini, amelynek a címe Valóra vált álmok. Ezt az antikvár állapotú könyvet -ben adta ki a(z) kiadó. |