Az 1919. évi versailles-i békeszerződés megtiltotta Németország számára, hogy harckocsikat fejlesszen, vásároljon vagy hadrendben tartson. Az 1920-as években a németek titokban folytattak harckocsi-kísérleteket szovjet segítséggel. A német harckocsi-fejlesztés az 1930-as évek elejére hozta meg az első eredményt. A német hadvezetés alapvetően négy harckocsitípust kívánt kifejleszteni az évtized végére. Elképzelésük szerint ezzel a négy típussal fel lehet építeni Németország páncélos fegyvernemét. Minden harckocsinak három jellemzője van: a tűzerő, a páncélvédettség és a mozgékonyság. A második világháború páncélosai három alap-lőszertípust használtak: keménymagvas, illetve a kumulatív töltetű páncéltörő gránátot és a repesz-romboló gránátot... A könyvből minden fontosat megtudhatunk a II. világháború páncélosairól, s természetesen nemcsak a németekről.